molnare60@gmail.com  |  +36 20 255 1088
Follow us :-

Szemtréning – Látásjavító szemtorna

MIBEN ÉS KIKNEK SEGÍTHET A SZEMTRÉNING?

SEGÍTHET A LÁTÁS MEGŐRZÉSÉBEN, A MARADÉK LÁTÁS MEGTARTÁSÁBAN, ILLETVE A LÁTÁS JAVÍTÁSÁBAN.

Amikor a szemet vizsgáljuk, akkor az egész embert vizsgáljuk, így tudunk csak jó tanácsot adni, hiszen a szem nem választható külön az emberi testtől, annak működésétől.
A testi, lelki egészség fejlesztésével, a jó látást, vagy jobban látást tudjuk fejleszteni, a megfelelő technikák kiválasztásával és alkalmazásával. Ahogy a test, úgy a szem is erősíthető, edzhető.

Itt is, mint mindenben, a megelőzés a legfontosabb. Megfelelő szokások kialakításával, odafigyeléssel, jelentősen csökkenthető a látásromlás kialakulása.

HA TÖBBET TUDNÁNK ÖNMAGUNKRÓL, A LÁTÁSRÓL, HA MEGÉRTENÉNK A SOKSZOR EGYSZERŰ ÖSSZEFÜGGÉSEKET (A TEST EGÉSZÉT TEKINTVE), SOKKAL KEVESEBBEN VISELNÉNK SZEMÜVEGET.

A tréninget ezért, nem csak a látás problémákkal küzdőknek, hanem megelőző céllal, az egészséges szeműeknek, szülőknek, óvónőknek, pedagógusoknak is ajánlom.

Sokat tehetünk gyermekeink látásmegőrzéséért. Ezekkel az ismeretekkel nem csak önmagukat, hanem gyermekeiket, és a környezetükben élőket is támogathatják.

Nem utolsó sorban, ajánlom miden olyan munkáltató számára, akiknél a dolgozók sokat töltenek számítógép előtt, vagy fokozottan igénybe van véve szemük, látásuk.

Munkahelyek, iskolák és egyéb közösségek is jelentkezhetnek. Ilyenkor, ha a körülmények engedik, ott helyben is lehetőség van az előadások, illetve a tréning megtartására.

MILYEN SZEMBETEGSÉGEK ESETÉN NYÚJTHAT SEGÍTSÉGET? 

Rövidlátás (myopia), távollátás (hypermetropia), „olvasó szemüvegesség” (presbyopia), szemtengelyferdülés (asztigmia), kancsalság, tompalátás (amblyopia), zöld hályog (glaucoma), szürke hályog (cataracta), stb.

MI IS AZ  A SZEMTRÉNING, VAGY LÁTÁSJAVÍTÓ SZEMTORNA?

A szemünk, látásunk javítása nem = csak szemgyakorlatok.
Ez egy tudatos életforma kialakításáról szól, amivel javíthatja látását, az egész testének fizikai, és mentális Egész-ségét.

A látásjavító szemtorna közel 100 éves a nyugati kultúrában.
Ám a szem edzését szolgáló gyakorlatokat, a szemmasszázst, a szemjógát már ősidők óta alkalmazták az indiánok, Kína, Tibet és India népei. A szem edzésének gondolata, szükségességének felismerése, tehát nagyon régre nyúlik vissza.
Az új kutatási eredmények, felismerések tükrében azonban, újra kell értékelnünk érzékszerveinkkel kapcsolatos eddigi ismereteinket. Tudnunk kell:  

 • hogy, nemcsak öt emberi érzékszerv létezik
 • hogy, érzékszerveink egymással összefüggő rendszert alkotnak, és egymást segítve működnek
 • hogy, nemcsak arra képesek ezek, mint hisszük
 • hogy a látott kép 90%-át az agy alkotja, és ehhez 10%-ban járul hozzá a szem

     ” VALÓJÁBAN A LÁTÁS NEM MÁS, MINT KÉPESSÉGEK HALMAZA “

A szemtréning, vagyis a látásjavító szemtorna, egy komplex módszer, ami segíthet javítani és megőrizni a látást, az egészséget.
A gyakorlatokat az egyéni sajátosságok: látásromlás okának, mértékének, az egyén életmódjának, lelkiállapotának és életkörülményeinek figyelembevételével lehet alkalmazni.
Mint mindenben, itt is a legfontosabb – a látásproblémák javítása mellett – a megelőzés (prevenció).

MIVEL FOGLALKOZIK A SZEMTRÉNER?

(A teljes megnevezése: “Látás tehermentesítő, élet – és életviteli tanácsadó – Optika reflexológus.)
A szemtréner nem csupán szemgyakorlatok megtanításával foglalkozik, hanem segít egy látást segítő, és az egészséget támogató életmód kialakításában.
És miért tartozik hozzá az íriszdiagnosztika is?
Azért, mert a test egészségi állapotának felmérésében, nagy segítségünkre lehet.
A szem nem választható el a testtől. Állapota szorosan összefügg mentális és fizikai állapotunkkal. 

(A szemtréner tevékenysége, nem tévesztendő össze a szemorvos és a látszerész munkájával.)

MILYEN TERÁPIÁS MÓDSZEREK HASZNÁLUNK?

• speciális szemizom gyakorlatokat, szemtornákat
• helyes nézési szokások kialakítását
mozgás, tornák, jóga, a szem vérkeringését is segítő mozgássorozatokat
kínai gyógymódokat (öngyógyító módszerek közül: akupresszúra, meridián torna, energetikai gyakorlatok, reflexterületek egyszerű kezelése)
• látást segítő, agyfélteke összehangoló gyakorlatokat,
• különböző masszázsokat
meditáció, légző, lazító és vizualizációs gyakorlatokat
• ÉFT, hangterápia, és más módszereket
táplálkozás, életvitel, gyógynövények használatát
lelki okok feltárását, hiszen érzelmi állapotunk szorosan összefügg látásunkkal

A test edzése, karbantartásának szükségessége, már elfogadott számunkra, de a tréningezett szem, és agy, ugyanolyan fontos része a jó működésnek, az “Egész-ségnek”.
A szem alkalmazkodó képessége, a rugalmassága, a látóélesség beállításának képessége, ugyanúgy fejleszthető, ahogy a test is.

A szem egy nagyon érzékeny szervünk, könnyen túl erőltethetjük.

A túlzásba vitt, vagy helytelenül végzett szemgyakorlatok, nem javítják, hanem rontják a látást!

Ezért érdemes szakember tanácsát kérni.

HOGYAN JELENTKEZHETSZ LÁTÁSJAVÍTÓ FOGLALKOZÁSRA?

A szemtréning általában csoportos foglalkozás, de lehetőség van egyéni konzultációra is.
Részleteket, időpontokat a látásjavító foglalkozásokról, a Programok 2022 - aktuális
szemtréningek oldalon találsz. 

MILYEN ÉLETKOROKBAN FIGYELHETŐ MEG NAGYOBB MÉRTÉKBEN A LÁTÁSROMLÁS? 

Életünk során, a szembetegségeink kialakulása, szemünk, látásunk gyorsabb romlási szakaszai, összeköthető főbb érzelmi időszakainkkal:

• 8 év körül a rövidlátás (sulmyopia) kialakulása. Fő okai a gyerekeknél az iskolával függ össze (innen az elnevezés), frusztráció, unatkozás az órán, rossz nézési szokások kialakulása, mesterséges fény, hosszú ideig rövid, illetve közelre nézés…
• Serdülőkorban a hormonrendszer változásai, az érzelmi traumák…
• 20 év körül az életkezdés nehézségei, tanulmányok, első munkahely…
• 40 év körül presbyopia (“öregkori” távollátás) érzelmi stressz (külső vagy belső eredetű), befelé fordulás…
• Öregkori (60 felett), életcél hiány, betegségek, egyéb félelmek…

Természetesen, a látásunk állapotát sok más körülmény is befolyásolja életünk során.
Életvitelünk, táplálkozásunk, gondolkodásunk, betegségeink, különböző élethelyzeteink, foglalkozásunk, munkahelyünk, és még sorolhatnánk…

MILYEN TÁPLÁLKOZÁSI TANÁCSOKAT ÉRDEMES "SZEM" ELŐTT TARTANI? 

Az egészséges életmód, az egészséges táplálkozás fontos látásunk szempontjából.

Először nézzük összességében, milyen általános dolgokat érdemes szem előtt tartani, jó látásunk és egészségünk megőrzése érdekében:

természetes étrend: sok párolt és nyers zöldség, gyümölcs, minél kevesebb elő feldolgozott táplálék
egyénre szabott: a táplálék összeállítása legyen rugalmas, igazodjon az állandóan változó körülményekhez (életkor, állapot, évszakok, stb.)
• a táplálékok egymáshoz képesti helyes aránya (zsír, szénhidrát, fehérje, gabonák, zöldség, gyümölcs, magok)
• elegendő vitamin, ásványi anyag, nyomelem, rostanyag, stb. bevitele
• megfelelő vízfogyasztás (lehetőleg tiszta víz, cukros és szénsavas italok kerülése)
mozgás, friss levegő, napfény, megfelelő gondolkodásmód

Néhány tanács a szembetegségekkel küzdőknek:

szürke hályog vitamindús táplálkozás, odafigyelni a rendszeres étkezésre (naponta 5x enni, nem túl sokat)
glaukóma (zöld hályog) kerülni egyszerre a sok folyadék fogyasztást (inkább sokszor keveset), kerülni a fűszeres ételeket, az élvezeti szereket (kávé, tea), ezek emelik a szemnyomást és rohamot válthatnak ki, odafigyelni a zsír (koleszterinszint), szénhidrát (vércukorszint) és só bevitelre, esetleg lúgosító élelmiszerek fogyasztása
farkasvakság nagyobb mennyiségű „A” vitamin bevitele a retina bíbor képződését segíti (pl. áfonya)
Cukorbetegség okozta (retinopathia diabetes) gyógynövényekből készült teák fogyasztása:
inulin tartalmú pl. gyermekláncfű gyökér, katángkóró (cikória), bojtorjángyökér
vércukor csökkentők pl. csalán, fekete áfonya, nyírfalevél, gyermekláncfű, fehér babhéj.
(Az említett gyógynövényeknek, más jótékony hatása is van.)
Szemfenéki degenerációk oka lehet a túlzott szénhidrát és zsírfogyasztás is
gyulladáscsökkentő borogatásokhoz kamillavirágot, szemvidítófüvet, nyers krumplit használhatunk
B vitamin a szemben lévő csapok, pálcikák állapotát javítja (pl. sárgarépa, sütőtök)

A koleszterin szintre érdemes odafigyelni, mert a szem vég artériáiban lecsapódhat (mint hordalék) és csökkenhet a központi látás.

Időnként érdemes méregteleníteni, de tartózkodjunk a drasztikus beavatkozásoktól!
Bizonyos betegségeknél (pl. glaukómánál), kérjük ki erről orvosunk tanácsát!

MIÉRT ÉRDEMES MEGTANULNI A KÍNAI SZEMMASSZÁZST? 

Lényege, a szem körüli akupresszúrás pontok masszírozása.
Kínában, ahol egyébként is kiemelkedő fontosságúnak tartják a rendszeres testmozgást, a szemgyakorlatok, a szemmasszázs (az egyéb tornagyakorlatok mellett), szerves része az oktatásnak.
Már kisiskolás kortól naponta gyakorolják a gyerekek. Ennek köszönhetően a népességhez képest, sokkal kevesebb a szemüvegesek száma.
Ez a gyakorlat (aminek néhány elemét ösztönösen is csináljuk), segít napközben kicsit pihenni, feltöltődni. Jótékonyan hat látásunkra.
A szem körül számos akupresszúrás pont található. Stimulálásuk nem csak a szemünkre, látásunkra, hanem az egész testre, általános közérzetünkre is jótékonyan hat.

A szemmasszázs gyakorlatot te magad is megtanulhatod, a következő videó segítségével.

Szemtréning videó I. (a masszázs hatásáról)    Nézd meg

Szemtréning videó  II. (maga a gyakorlat)    Nézd meg

MIÉRT ÉRDEMES MEGTANULNI, EGY JÓTÉKONY SZEMGYAKORLATOT, A TENYEREZÉST?

Mert a legtöbb látásproblémának, a rosszul használt, túlerőltetett, fáradt szem az oka.
Tenyereinket jól összedörzsöljük, felmelegítjük, majd becsukott szemeinket eltakarjuk vele. Könyökünket kényelmesen megtámasztjuk az asztalon, hogy ne kelljen tartani kezünket, fejünket. Vállainkat ellazítjuk.
Csukott és eltakart szemmel nem látunk semmit, kizárjuk a fényingereket. Az a jó, ha csak feketét látunk. Sokan viszont különböző színű fényeket, piros, zöld, kék, fehér, vagy esetleg formákat vélnek látni, felvillanni. Ez nem baj, törekedjünk arra, hogy minél jobban ellazuljunk, kikapcsoljunk. Gondolatainkat igyekezzünk elengedni, de semmiképp ne erőltessük!

A szem eltakarásának az a célja, hogy pihenést biztosítson a szemnek és a tudatnak.
Az ellazulásban, akár egy kellemes zene, egy felidézett kép (ahol jól éreztük magunkat), segíthet.
Ezt napközben többször is, 15-20 percig (vagy, ahogy időnk engedi, de legalább 10 percig), akár a munkahelyünkön is végezhetjük.
Mentálisan, és fizikálisan is pihentet.

MILYEN FONTOS FELISMERÉSEKET TETTEK LÁTÁSUNK MEGÉRTÉSÉBEN, A SZEMTRÉNING 
MÓDSZEREK MEGALKOTÓI? 

William Horatio Bates (1860-1931) amerikai szemorvos

Gyakorlatilag a szemtréning kitalálója, Ő fedezte fel munkája során és mondta ki, hogy a szem, illetve a látás nem egy statikus állapot, hanem egy állandóan változó folyamat.
Ebből kiindulva, röviden összefoglalva, a következőket vonta le a kutatásai alapján:

A sugárizom mellett nem kevésbé fontosak a szemgolyó külső nagy izmai, melynek segítségével meg lehet változtatni a szemgolyó hosszúságát.
Ma már jól tudjuk, hogy pl. a rövidlátás (myopia) esetén, a szemgolyó hosszúsága a normálisnál hosszabb, ezért a párhuzamosan beeső sugarak, az ideghártya előtt egyesülnek. Éleslátás csak úgy jöhet létre, ha szem elé szóró (konkáv), lencsét helyezünk.
A távollátás (presbyopia, hypermetropia) esetén fordított a helyzet, itt a szemtengely rövidülése okozza a nem megfelelő látást. Itt a beeső sugarak az ideghártya mögött egyesülnek.
Természetesen más látási problémák is összefügghetnek ezen izmok működésével.

• A másik fontos felismerése, hogy nagymértékben az értelmünkkel látunk és csak részlegesen a szemünkkel. Nap, mint nap tapasztaljuk, hogy a stressz, a pillanatnyi érzelmi, és persze fizikai állapotunk a látásunkkal milyen szoros összefüggést mutat.

• A szemproblémák egy részét tudatos és pontos látási szokások kialakításával orvosolni lehet.

Ezen felismerések alapján kezdte el kifejleszteni a ma is használt szemtréning gyakorlatait.
Kijelenthetjük, hogy minden ma ismert, használt módszer, az Ő alap-gondolatainak, gyakorlatainak továbbfejlesztett változata.

Ma már a tudomány is igazolja, hogy látásunk 90%-a, az agyban történik, ezért rendkívül fontos annak edzése, a szem fizikai állapotának javítása mellett.

Meir Schneider

1954-ben született, 1977-ben alapította meg San Franciscóban a “Tudatos Látás Központját”, majd az “Öngyógyítás Központját” és iskoláját. Maga is született csökkentlátó volt. Több sikertelen műtét után vakká nyilvánították. Ma már saját nyilatkozata szerint 67%-os a látása.
Ő kezdte el a Bates gyakorlatok tovább fejlesztését.

Látásterápiáját elsősorban vizuális (hasonló a meditációhoz, de itt emlékezetünkből idézünk fel képeket, illetve teremtünk, a belsőlátásunk segítségével), meditációs gyakorlatokkal, paradox(fordított) mozgásokkal bővítette.
Sok, nem csak a gyengén látóknak segítő, légző, lazító gyakorlatokkal, masszázsokkal, egészítette ki módszerét.
Nagy hangsúlyt kap a terápiája során a különböző fizikai feszültségek, érzelmi gátak, traumák leküzdése.

Vitathatatlanul nagy érdemei vannak a szemtréning terén.
Világszerte millióknak segített már látásuk és életük javulásában.

Koplakov (orosz sportorvos)

A gerelyhajítóknál és a diszkoszvetőknél figyelt fel arra, hogy bizonyos edzettség alatt, illetve túledzettség esetén is, romlik a sportolók látása.
Módszere az egész testet érintő tornagyakorlatokon alapszik.
Lényege, hogy a jól összeállított gyakorlatsor az egész test, és így, a szemgolyó keringését is javítja, ami a látóideghártyára különösen jó hatású.

A szembetegségeknél is nagyon fontos a szem jó vérellátása.
Ne feledjük a jó keringés, jó anyagcserét is jelent!

Az egyszerűen elsajátítható mozgássorok, munkahelyen és otthon is végezhetők.
Ülőmunkát végzőknél (számítógép, stb.), kifejezetten tanácsos időnként felállni és átmozgatni a testet, az egészség megőrzése érdekében!

 


 

Vissza a lap tetejére