molnare60@gmail.com  |  +36 20 255 1088
Follow us :-

Gyógyítás, a történelem viharain át

A gyógynövények, a velük való gyógyítás, az emberiséget ősidőktől kíséri. A fennmaradt, legrégibb írásos emlékeink, szinte mindegyikében találunk leírást erről.
Az állatgyógyászat mondhatni egyidős, az állatok háziasításával. A gyógyászatban az állatok feldolgozása (boncolása), sok gyakorlati ismeretet eredményezett. A beteg állatok gyakran olyan növényeket esznek, amelyeket egészségesen soha. Őseink kipróbálták ezeket a növényeket és sok esetben különös hatást észleltek.
Számos új gyógynövényt egyszerű próbálkozás útján fedeztek fel. Saját bőrükön tapasztalták, hogy míg bizonyos növények gyógyítanak, mások károsítják a szervezetet.
A gyógynövények hatásának megfigyelése annál is figyelemre méltóbb, mert az egymástól több ezer mérföldre élő, egymástól függetlenül létező kultúrákban, a gyógynövények felhasználása, nagyon hasonlóan alakult.

Az idők folyamán a gyógyászati krónikák, számos férfiú vívmányát feljegyezték (Hippokratésztől, A.Flemingig). A férfiak munkásságát nem szabad alábecsülnünk, de meg kell jegyezni, hogy ősidőktől fogva, a gyógyításban, az asszonyok jártak az élen (gondoljunk csak a betegek, sebesültek ápolására).
A közemberek gyógyításával pedig, számos „névtelen” női herbalista foglalkozott.


HADSEREGEK, HÁBORÚK, GYÓGYNÖVÉNYEK

A katonák egészségéhez, a sebesültek ellátásához, a veszteségek csökkentéséhez, a gyógynövények elengedhetetlenül szükségesek voltak.

Hatalmas mennyiség, készlet kellett egy-egy hadjárat során. Ezért a gyógynövények élőhelyeinek birtoklásáért, a történelem során háborúztak is. Nagy Sándor pl. megszállta Egyiptomot, mikor értesült, hogy Szomáliától nem messze van egy sziget, melynek őshonos növénye fantasztikus erővel bír. Különösen a sebek gyógyításánál.

Ez volt az Áloé.

Olvass tovább

 

“DIÓHÉJBAN”, NÉHÁNY ISMERTEBB KULTÚRA GYÓGYÁSZATÁRÓL…

MAGYARORSZÁG

A honfoglalás korából az ország múzeumai igen gazdag leletanyagot őriznek, mégis csak néhány van köztük, amely a korabeli gyógyító gyakorlat emlékének tartható.

Azt azért tudjuk, hogy Ázsiából, a szkítáktól származó őseink sok gyógynövényt használtak, a “csontrakáshoz” (törések kezelése) is értettek, de sebészeti ismereteik is voltak, pl. a koponya lékelés.

Mint Ázsiából származó népre, az ott találkozó, több ezer évre visszakövethető nagy kultúrák gyógyító ismeretei egészen bizonyos, hogy hatással voltak. Őseink gyógyítási szokásait inkább csak történelmi szomszédaink (kínai, görög, perzsa, ószláv…), a szkíta népekről szóló leírásaiból ismerjük. Mint minden nomád nép, a miénk is szoros kapcsolatban állt a természettel, hitt a láthatatlan erők létezésében. A táltosok fontos szerepet töltöttek be az orvoslásban, mint a közösség szellemi vezetői.

A kereszténység felvétele, az európai államok rendjébe való beilleszkedés, a “pogány” hagyományoktól való erőszakos elszakadást jelentette. Az ősi bölcsesség, tudás “kopni” kezdett. Innen már csak egy kéziratban (Syngrapha Dominicanában) található leírás, ami több gyógyító táltos állítólagos peréről számol be.

Az orvoslásban a középkor, Európában (külön fejezet) nagy visszaesést jelentett.
Magyarországon történetileg, a reneszánsz és a barokk kor orvoslásáig tudunk visszanyúlni. A középkorban orvosaink általában Itáliában szerezték képesítésüket, majd a XIV. század derekától Prágában (1348), Krakkóban (1364) és Bécsben (1365). Az első magyar orvosi kar a XVIII. században alakult meg Mária Terézia jóvoltából, aki udvari orvosát: Gerhard van Swietent (1700-1772) bízta meg a feladattal. 1770-ben Nagyszombaton megindult az orvosképzés, amit 1777-ben Budára, majd 1784-ben Pestre helyeztek.

A népi orvoslás azonban, a köznép között, végig jelen volt. Hazánkban az első füveskönyv 1578-ban jelent meg Kolozsvárott, Melius Juhász Péter “Herbariuma”.

Gyógynövényeink, itt a Kárpát-medencében külön figyelmet érdemelnek!

Magyarország, egészen különleges klímával rendelkezik, különlegesen jó minőségű, nagy hatóanyag tartalmú drogok teremnek nálunk.

Növényeink kereskedelme az 1880 években kezdődött, amikor a falut járó kereskedők kezdték felvásárolni az egyes gyógynövényeket. Már a század végén szállítottunk a nyugati és tengeren túli országokba is. Az első világháború derékba törte fejlődésünket, de a háború után néhány évvel, fellendült drog kereskedelmünk és a hazai feldolgozás is. 21 országba szállítottunk gyógynövényeket.

Világszerte ismert volt gyógynövény kereskedelmünk. Ennek elismeréseként 1928-ban, hazánkban rendezték meg a második Nemzetközi Gyógynövénykongresszust.

A második világháború után teljesen összeomlott a jól szervezett gyűjtés, és kereskedelem, újra kellett kezdeni mindent. Igazán csak később, az államosítás után kezdett megint fejlődni, megerősödni.
Magyarország, egészen a nyolcvanas évekig, ismét igazi gyógynövény-termesztő nagyhatalomnak számított, és az európai piac 60%-át látta el magyar gyógynövényekkel. Napjainkban az effajta termesztésre használt termőterület, alig 20 ezer hektárra csökkent le.
Manapság egyre többen fordulnak a hagyományos gyógyászat felé, ezért mindenképp van igény a tömeges termesztésre. Szerencsére egyre többen tesznek azért, hogy őrizzék a népi gyógyítás hagyományait, és öregbítsék a magyar gyógynövények hírnevét.

Olvass tovább

INDIA

A földön a legősibbnek tartott gyógyítási mód, az indiai. Gyógymódjuk neve két szanszkrit szó, az ayur(élet) és a veda(tudás) szavakból áll „az élet tudása”.

Az ayurvedikus orvostudomány alapjait a ”Védákban”, a bölcsesség négy alapkönyvében találhatjuk meg. A legősibb (Rig Véda) mintegy 4500 éves. Ez rendkívül részletes műtéti leírásokat, és számos gyógynövény felhasználási útmutatóját tartalmazza.
Az indiai orvostudomány az emberi szervezet egységének a tanításán alapszik. Az ókori Indiában a diagnosztika és a gyógyítás a tökéletességig fejlődött. Az indiai gyógyító úgy vélte, hogy csak a fizikai, pszichikai és szellemi állapot összessége határozza meg a páciens betegségét vagy egészségét. Az indiai orvos, egy időben volt pszichológus, botanikus, biológus, kémikus és farmakológus.

Az “Vedákban”, több mint 1000 gyógynövény tulajdonságát írják le, a legkülönfélébb gyógymódokat tárják elénk, a pszichoterápiától, a sebészeti beavatkozásig.
Az ayurveda nagy hatással volt az arab, görög-római, kínai, tibeti orvoslásra.

Olvass tovább

EGYIPTOM

A tudósok véleménye szerint az egyiptomi orvosok már 3550 évvel ezelőtt ismerték a mai egészségügy által használt összes gyógyszer egyharmadát.

A gyógyászatukról sok írásos emlék maradt, sok száz recepttel. Pl. az Ebers-féle papirusztekercs, az ősi egyiptomi gyógyászat több mint ezer évét foglalta össze, és 876 gyógykészítményt sorol fel, amelyeket több mint 500 féle növényből készítettek. Közel 300, mai is ismert gyógynövényt írtak le benne.
Sok alapanyagot Kínából, Indiából hoztak be. Kedvelték a kellemes illatú növényeket, de e mellett a hagymát és a fokhagymát is. (Ezért a görög történetíró, Hérodotosz csak „a büdösek” néven említi az egyiptomiakat.)
Őket tartották a legjobb herbalistáknak és Rómától Babilonig, az uralkodók orvosai közé emelték őket.
Az ókori egyiptomiak gyakorlott gyógyszerészek voltak, leírásaik megdöbbentő összhangot mutatnak, a mai gyógyszerészettel. A gyógyszerek készítéséhez, a növényeken kívül, még nagyon sok, egyéb anyagot használtak (tengeri és édesvízi halat, állatok vérét, madarakat, tojást, mézet, lazúrkövet, gipszet, mészkövet, ként, timsót, rezet, ásványi sókat, ólmot stb.). Komoly vegyészeti ismereteik voltak és a sebészetet is gyakorolták.
Az egyiptomi és az ayurvédikus orvoslás szinte minden gyógyászat alapját adta.

Olvass tovább

KÍNA

A hagyományos kínai orvoslás is a legrégebbiek közé tartozik. Más kultúrákkal szemben, a kínaiaknak sikerült mind a mai napig, a szakirodalmat és a tudás (mester-tanítvány) átadását megőrizni.

A kínai filozófusok és orvosok kidolgozták, a világmindenség két egymástól elválaszthatatlan, és ellentétes tényezőjének, a “Yang és Yin”-nek az elméletét, amely megmagyarázza a világmindenség lelki, és fizikai összhangját, valamint az emberi szervezetet is. Az isteni erő, ami a világot, és az embert fejlődésre késztette, a “Chi” energia. A világmindenség anyagi és lelki fázisa, az öt őselem: Föld, Víz, Fa, Tűz és Fém.
Kidolgozták az akupunktúrát, a masszázs művészetét, és számos diagnosztikai módszert.
A kínai gyógyítók, a betegségek meghatározásánál, nagy figyelmet szenteltek a pulzusnak, annak több mint 500 formáját különböztették meg.
2000 évvel időszámításunk előtt írtak arról beszámolót, hogy a pulzus nélkül lehetetlen a vér elosztása, a nagy és kis erekben: “A vérerek egymással körkapcsolatban vannak. Ennek a körforgásnak se eleje, se vége nincs. A vér folyamatosan kering az erekben és a szív irányítja a vért”.

Az ókori kínai orvosok úgy gondolták, hogy minden megbetegedésnél, az egész szervezet – mint oszthatatlan egység – bevonásra kerül, és egy szerv funkciójának a változása, magával vonja a szervezet összes többi szervének a változását is.

A hagyományos kínai orvostudomány több mint 20.000 írott anyaggal rendelkezik, amely sok évezred alatt gyűlt össze. A kínai ókori módszerek, nagy hatással voltak a filozófiai, és orvosi iskolák fejlődésére: Indiában, Japánban, Koreában, Vietnamban, Nagy Bulgáriában és Közép-Ázsia országaiban, valamint később az Európai országokban is.
Rengeteg szert használtak a gyógyításban, ásványokat, növényeket, állatok és rovarok szerveit.
Ma, talán a legismertebb keleti gyógyászat, a kínai. Már az orvostudomány is elfogadja az akupunktúrát, a meridiánok létét.

Olvass tovább

GÖRÖGÖK

A hellének a világ minden tájáról szenvedélyesen gyűjtötték az értékeket.

Hippokratész korában, az ő köréhez tartozó tanult emberek többsége, hosszú időre Egyiptomba, Perzsiába, Indiába és Kínába ment tanulni.
Vannak adatok arról, hogy Hérodotosz, Szókratész, Démokritosz és Hellás más művelt polgárai, ezekből a forrásokból merítették a tudásukat. Ezekkel a kulturális kapcsolatokkal magyarázható a hasonlóság, az ókori India orvostudománya és Hippokratész élettan elmélete között.
A Görögök felismerték a higiénia fontosságát, és kultúrájuk része volt (az első képkockán látható).

Olvass tovább

RÓMA

A római orvosok átvették az egyiptomi, görög és más kultúrák ismereteit. Itt azonban, az állandó cselszövések, a politikai hatalomért vívott harcok, erősítettek egy másik használati módot is, a méregkeverést.

A római herbalisták egy része, nem csak orvos, hanem „méregkeverő” is volt. A büntettek között, a gyógynövényekkel való gyilkolás volt a legnépszerűbb, mivel a halál a gaztett után állt be, ez módot adott a menekülésre, alibi szerzésre.
Római Birodalom uralkodói szinte megszállottként törekedtek a növényi mérgek meghatározására és azok ellenszereinek kifejlesztésére.
Sok gyógynövényt ismertek, különösen vonzódtak a fűszernövényekhez.
Hatalmas hadseregüknek is, folyamatosan óriási mennyiségű gyógynövényre volt szükségük.
A birodalom bukása után, a barbár törzsek nem csak földjeiket foglalták el, kincseiket rabolták el, de hatalmas fűszer és gyógynövénykészleteiket is.

Olvass tovább

ARAB KALIFÁTUSOK

Az emberiség történelmében egyedülálló volt az, hogy az arabok – muzulmánok, nem hogy megsemmisíteni nem akarták az általuk meghódított országok kulturális örökségét, hanem teljes energiával nekiláttak tanulmányozni azokat.

A kalifátus óriási birodalom volt. Hozzá tartozott: Perzsia, Szíria, Örményország, Észak- Afrika (Egyiptomtól – Marokkóig) és Spanyolország.

Az arabok érdeme az orvosi tudományban jelentős.
Az arabok elsajátították a Sumér, Babilon, Görög, egyiptomi, Perzsa, indiai és kínai orvostudományokat. Az arabok azon túl, hogy hasznosították az ókori orvosok elméleti és gyakorlati tanításait, még jelentősen tovább is fejlesztették azokat.
Míg Európában a tudomány és a művészet terén a középkorban teljes visszaesés volt tapasztalható, az arabok a meghódított országokat nagy számban átszőtték akadémiák és egyetemek hálózatával.
Nekik köszönhető, hogy széles körben létre jöhetett az orvoslás oktatása.
IX-ik és azt követő századokban, az arabok orvosi gyógyászatában, egy sor kiemelkedő tehetség, és a zseni jelent meg, akik a világ orvostudományában elismerést szereztek.
Az orvostudomány történetírói szerint, senki sem tudta az arab tudósok tehetségét kétségbe vonni. Ezt írták az arab orvoslásról:
„Szisztematikusan ötvözi, az egész terjedelmes, összegyűjtött anyagot. A szemléletes, jól átgondolt, és világosan fogalmazott tankönyvekben és kézikönyvekben, mindegyik rész logikusan össze van foglalva úgy, hogy az egyik szigorúan a másikból következik. Az egészet áthatja a tiszta áttekinthetőség”.

(Érdekes az, hogy a modern orvostanban sok ellentétes koncepció van, és az egymásnak ellentmondó nézeteket, gyakran a tudomány viharos fejlődése bizonyítékának tekintik…)

Olvass tovább

TIBET

Tibet erős hatalom volt (VII.sz. körül). Földrajzi elhelyezkedése folytán különleges helyzetben volt, sokáig ők felügyelték a „Selyemutat”. Sok kultúra, tudás találkozott, olvadt itt össze.

A XVII. sz.-tól alakult ki sajátságos, egységes orvoslásuk.
Ennek az orvoslásnak a különlegessége az, hogy hatalmas tudást ölel fel, fésül össze: az ayurvedikus, a kínai, az egyiptomi, a görög, a perzsa, és az arab orvoslást.
Itt hívták össze, az első „nemzetközi” orvosi konferenciát, ahol a különböző kultúrák híres orvosai, osztották meg tapasztalataikat, és foglalták össze. Így jött létre később, a négykötetes tanulmány, a “Négy traktatus” (Gyű si), amit Jutog Jontan Gompó alkotott, ami aztán széles körű elismerést kapott, és a mai napig nem vesztette el a jelentőségét. Ennek a munkának az értelmezésével foglalkozott több tibeti orvosi iskola is, melyek együtt, hihetetlen mennyiségű irodalmat hoztak létre.
Tibetet ma, a több évszázados zártsága miatt, titokzatosság lengi körül, és különösen nagy érdeklődés övezi. Mára az ország elvesztette függetlenségét és Kína fennhatósága alá tartozik. Ősi kultúrájukat hanyatlás fenyegeti. 

Olvass tovább

EURÓPA

A Róma hanyatlása után, az európai gyógyítás, a katolikus egyház irányítása alá került. Az egyház azt a szemléletet képviselte, hogy a betegség Isten büntetése. Így, a középkori keresztény egyházaknak “köszönhető”, hogy a kultúra, és azon belül az orvostudomány, egész Nyugat Európában hanyatlásnak indult.

A katolikus szerzetesek az ősi szövegek másolásával azonban – nem hivatalosan – megőrizték a görög-római gyógynövénykultúrát. A bencések voltak a legkitartóbb herbalisták. Ők vettek át elsőként, pl. az araboktól, a gyógynövény tinktúrák készítését.
Nagy Károly német-római császár (X.sz.) rendelte el kolostorkertek létesítését, ezzel biztosítva a birodalom számára, a szükséges gyógynövényeket.
A legismertebb herbalista (XI.sz.), a bingeni Hildegard (bencés apáca) volt. A maga nevében egyedülállót alkotott. Nem csak eredeti gyógyászati könyvet írt (abban az időben, mikor Európa kevés írástudója, megelégedett a régi munkák másolásával), hanem sikeresen megküzdött az egyházon belül, a nőket sújtó szemlélettel is. Neki sikerült először önálló apáca rendet alapítania Róma beleegyezésével.
Aztán beköszöntött a középkor „sötét” korszaka (XIII-XVII.sz.). Megkezdődött a boszorkányüldözés. A bölcs füvesasszonyokból egyszerre boszorkányok lettek. Szerencsére nem sikerült kiirtani a női gyógynövénytudományt, csupán egy időre “láthatatlanná vált”.
Ezt követően az orvoslás sokáig kimerült, az érvágás, a hashajtás és a higanykezelésben.
Meg kell jegyezni, hogy Európa sokat köszönhet az arab orvoslásnak.
Az arabok, saját eredményeiket átadták Nyugat Európának, de ezek az idők folyamán lassan eltorzultak, és hamis értelmezést nyertek.
Az európai orvoslás távolabb került az ókori felfogástól, a holisztikus természeti szemlélettől.
A XVII-XVIII.sz.-tól a gondolkodók, orvosok, minden haladó eszmét kezdtek átvenni, és mélyebben kezdték el tanulmányozni a világot, többek között a fizikát, kémiát, paranormális jelenségeket.
Orvostudományunk csak napjainkban kezd újra, a régi, holisztikus gondolkodás felé fordulni.

Olvass tovább

AMERIKA

Az újvilág távoli partjain is számottevő gyógynövénykultúra fejlődött ki.
Az indián törzsek gyógyító tudású férfijai, és asszonyai, az évszázados hagyományokban és a természetben hisznek.

Úgy tartják, hogy az, aki összhangba kerül a természeti erőkkel, rendszeresen figyel a belső hangjára, és komolyan veszi a test, a szellem és a lélek egységének fontosságát, megóvhatja az egészségét. Levegő, föld, víz és tűz. Ennek a négy elemnek az erejét használták fel az indián gyógyítók az egészség megőrzésére.
Az újvilágot felfedező európaiak az indiánokat „tudatlan bennszülötteknek” tekintették, kivéve, ha egészségről és gyógyításról volt szó. Csodálták az indiánok jó egészségét, fizikai erejét, hibátlan fogait.
Az indiánok sok és lenyűgöző gyógymódot ismertek.
A gyarmatosítók buzgó igyekezettel próbálták, az indián természetgyógyászatot eltanulni. Még a heves indián gyűlölők is elismerték, az indián sebkezelés hatékonyságát. Az első amerikai orvosok közül, sokan az indián herbalistákat is tanítómestereiknek tekintették.

Persze a nyugati orvoslás volt “a hivatalos” Amerikában, és a „rendes orvosok” körében, még mindig az érvágásos módszer dívott. Talán a „sors fintoraként”, George Washington, az idős, de egészséges politikus, 1799-ben lázra, torokfájásra, hidegrázásra kezdett panaszkodni. Orvosai 2,5 l vért vettek le róla, hashajtót és higanyt adtak neki. Washington 24 órán belül meghalt, a leírások szerint elvérzett.
Sokan úgy gondolják, hogy  tüdőgyulladást kaphatott, amit talán növényi antibiotikummal és meleg folyadékkal rendbe lehetett volna hozni…

1820-as években megjelentek aztán a „nem hősies” praktizálók, és a kiábrándult „rendes orvosok”. Ezek egy csoportja, megalakította a Reformer Orvosi Társaságot (RMS) és iskolát.
A régi és az új orvoslás elváltak egymástól és megkezdődött a versengés. Egymás után jelentek meg az új irányzatok, orvosi iskolák és egyetemek.
Egyre – másra jött az új készítmények és szabadalmak sora is, teljesen ellenőrizetlenül. Meglehetősen kuszává és szerteágazóvá vált az orvoslás.

Érdekek csaptak össze, sok áldozatot szedve. 
Végül 1928-ban a kongresszus létrehozta az (FDA-t) Élelmiszer -és Gyógyszer ellenőrzési Hivatalt és bevezették a gyógyszerszabályokat.

Napjainkban egyre élesebb a harc, gondoljunk csak a gyógyszer, a vegyipari és egyéb piaci érdekeltségekre…   Ma már az üzlet igyekszik beleszólni, megnyirbálni az egészséghez való alapjogunkat. 

Olvass tovább

 

Vissza a lap tetejére